10. fejezet

Mona Floyd

Egy kissé megijedtem az autótól, de szerencsére nem ütött el. Káromkodott valamit a kocsiból, de bemutattam neki és ezzel elintézettnek tekintettem a dolgot. Minta mi sem történt volna mentem tovább, ám valaki elkapta a karomat. Megfordultam és szemben találtam magam Zaynnel.

- Normális vagy? - üvöltötte az arcomba és kitépte a fülemből a fülhallgatót. 

- Miért ne lennék? - kérdeztem rezzenéstelen arccal, miközben próbáltam visszaszerezni az egyik kedvenc tárgyamat. - Visszaadnád? - kérdeztem.

- Nem - jelentette ki és a kezében tartott fülhallgatót egy egyszerű mozdulattal széttépte, majd a földre dobta. Szinte már tátott szájjal bámultam az előttem álló fiút, hihetetlenül mérges voltam rá.

- Ez most mire volt jó?! - kérdeztem idegesen Malikot fixírozva.

- Komolyan? Az a szar jobban érdekel mint az, hogy majdnem elütöttek?! - emelte fel ismét a hangját.

- Ott van az a majdnem. Miért érdekeljen ha nem történt meg? - kérdeztem karba tett kézzel. 

- De megtörténhetett volna! - bámult rám összeráncolt szemöldökkel. Szemében látszott, hogy ideges.

- És? Ha megtörténik akkor mi van? Nem a te dolgod - ráztam meg a fejem, majd kirántottam az övéhez képest apró kezemet szorításából és elindultam. - Seggfej - morogtam.

- Szóval seggfej vagyok? - sietett utánam idegesen.

- Pontosan - morogtam szem forgatva.

Futólépésben közelítettem meg a házamat, majd miután bejutottam egy nagyon sóhajtva terültem el a kanapén. Nem értettem min akadt ki ennyire, mikor engem egy cseppet sem zavart a dolog. Úgy tűnt, mintha érdekelné, hogy mi van velem. Ha azt hiszi, hogy csak azért mert nevettem ma kétszer rögtön jóban leszünk, akkor nagyon de nagyon téved. Gondolom nincs hozzászokva ahhoz, hogy bárki is visszaszól neki. A legtöbben félnek tőle, vagy csak be akarnak neki nyalni, de mivel én én vagyok és nem valaki más így ez most nem jött be. 

Zsebemből előhalásztam a telefonom, majd tárcsáztam legjobb - és talán egyetlen - haverom telefonszámát. Kicsöng... gyerünk már.

- Igen? - szólalt meg a vonal túlsó feléről egy rekedtes, álmos hang.

- Zavarok? - kérdeztem, miközben próbáltam levarázsolni a lábamról a cipőmet.

- Mona? - hallottam, hogy felült. - Nem zavarsz. Baj van? - kérdezte.

- Nem, nincs semmi gond. Nincs kedved átjönni? Vagy sétálni? Vagy valami? - kérdeztem reménykedve, mivel semmi kedvem sem volt egyedül ülni egész délután.

- Öhm - szinte már magam előtt láttam, ahogy beletúr az igencsak rövid hajába. - 20 perc és ott vagyok - jelentette ki, majd bontotta a vonalt.

Óráknak, sőt napoknak tűnt ez a 20 perc. A kanapén fetrengve kapcsolgattam a tévét, miközben szenvedtem. Amint meghallottam a csengő jellegzetes hangját úgy ugrottam fel, mint akit ágyúból lőttek ki.

- Ennyire hiányoztam? - kérdezte nevetve, mikor megöleltem.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire unatkoztam - fintorogtam, mire ismét felnevetett.

- Megyünk bulizni! - jelentette ki lelkesen Pete.

- Király - forgattam meg a szemem mosolyogva. Szinte éreztem, hogy ez lesz a vége, vele mindig valami buliban kötünk ki. Magamra kaptam a fekete bőrdzsekimet, majd bezártam az ajtót és elindultunk a ház előtt parkoló fekete autó felé. - Új kocsit vettél?

- Francokat. Apám kocsija, az öcsém pedig tartozik nekem, tehát egész hónapban ő szállít engem mindenhova - mondta. - Szállj be - nyitotta ki az ajtót.

- Csövi - köszöntem Pete öccsének, Joshnak. A fiú mosolyogva köszönt, ám a mosoly rögtön fintorrá változott amint beült mellé a bátyja. Szem forgatva a gázra lépett, pete pedig hátra fordult hozzám.

- Tudom, hogy úgy vezet, mint egy öregasszony, de nem volt jobb - mondta röhögve, mire én is felnevettem.  Josh csak fintorgott valamit. - A szokásos helyünk jó lesz? - kérdezte, mire bólintottam.

Amint kiszálltunk a kocsiból és az öccse elhajtott, faggatni kezdett.

- Majdnem elütöttek? - röhögött fel, mire bólintottam. - Te nem foglalkoztál vele, ő kiakadt, te megsértődtél és ő is? - foglalta össze a dolgokat.

- Asszem ja - túrtam bele a hajamba.

- Tetszik? - húzogatta a szemöldökét, majd lepacsizott az őrrel, aki rögtön beengedett minket.

- Ki? - néztem rá értetlenül. Pár perc múlva leesett a dolog. - Nem.

- Látszik rajtad, hogy oda vagy érte - vigyorgott. - Mona szerelmes.

- Szerelem? - fintorodtam el. - Semmi értelme...

- ...Ahogy a többi érzésnek sem - fejezte be a mondatomat, mire megforgattam a szemem.

- Kell valami iható - jelentettem ki, majd a pulthoz siettem és kértem mindkettőnknek egy-egy pohár Jack Daniels-t.

- Nézd már, ott a lovagod! Téged néz. Ú valami jó csaj van vele. Bírom a szőkéket - röhögött, majd egy húzásra megitta a poharába töltött italt és kért még egyet.

- Nagyszerű - forgattam meg a szemem és próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne. Pedig nagyon is érdekelt.